A török est után a második legjobb program.
A falu neve többször változott. 40, akkor még görög család alapította, ezért elnevezték Negyveneskének. Aztán persze népesedett a falu, és úgy gondolták, hogy nem akarnak ők oda idegeneket, turistákat, ezért átkeresztelték a falut Csúnyácskának. 1923- ig görögök lakták, akkor volt a Görögországban élő törökök cseréje a Törökországban élő görögökével. Mivel a törökök kevesebben voltak, maradtak üresen álló házak, azokból panziókat csináltak. 1926-ban ellátogatott oda Izmir polgármestere és azt mondta, hogy ez a falu egyáltalán nem csúnyácska és átkeresztelte Aranyoskára, törökül Sirince-re.
A falu valóban egy kis gyöngyszem, vigyáznak is rá, hogy egységes maradjon az arculata, nem lehet például kívülről a ház csak fehér, az ablakok pedig teljesen fából vannak, az ablakpárkány és az ablaktáblák is, mind sötétre pácolt és faragott. Autóval, busszal tilos bemenni, nem is férnének el a sokszor szűk és meredek utcákon.
Egy kis részét jártuk csak be. Először borkóstolóra mentünk. Török gyümölcsbort csak itt, ebben a faluban készítenek, innen származik mind, amit helyben és külföldön kapni lehet. Érdekes, hogy a pálinkát nem ismerik. Szőlőből is készül itt is bor, azzal kezdődött a kóstoló. Fehér és vörös, aztán jöttek a gyümölcsök: birsalma, őszibarack, sárgadinnye, gránátalma (cukor nélkül), szeder és két évig érlelt meggy. Talán ez volt a legfinomabb, majdnem olyan, mint a bonbon meggy, csak az édesebb. Utána kaptunk egy falat kenyeret, amit olivaolaj és gránátalma szirup keverékébe mártottak. Érdekes volt, de finom is. Ez után shoppingolás, macskázás. Egy kis cuki cirmost alig lehetett eltávolítani a bokámtól, mondta is a török idegenvezető, hogy vigyem haza. Ja igen, macska. Azzal indult a nap, szállunk fel a buszra, azt mondja Judit: Ági, a Bondzsi a buszban van! Pont jó helyen voltam, épp felszálltam, de még nem ültem le, mentem elkapni a cuki sziámit. Szerencsére a busz hátsó ülésére ugrott, utóbb gondoltam arra, milyen lett volna az ülés alól előbányászni. Levittem, aztán fel a Yonca lépcsőjén, erre startolt vissza.
De vissza a faluba. Kiscicát is odébb raktam, mehettünk tovább. Egy keresztény templom megmaradt falait néztük meg, az udvaron meg volt egy Mária szobor egy kút(?) közepén. Lehetett a vízbe dobni pénzt és kívánni, de cseles volt, mert a szobor mögött van egy mélyebb lyuk, abba kell beletalálni. Nekem sikerült, de nem tudtunk rájönni a technikára. Ez után egy igen meredek és néhol csúszós szakasz vezetett le a mecsethez, ide minden megkötés nélkül bemehettünk, nem kellett ezt-azt letakarni, együtt voltunk férfiak és nők, a cipőt persze le kellett venni. Utána értünk a falu főterére, ahol Pongó fogadott, hogy golden retriever létére miért Pongó, az rejtély. Gazdája a gözlemés étterem tulajdonosa. A gözleme egy sós palacsinta szerű étel, amit különböző dolgokkal lehet tölteni, mi túróhoz hasonlító sajttal töltöttet kaptunk, volt benne még petrezselyemzöld és valami spenóthoz hasonlító levél is. Finom volt. Ez után szabadprogram, séta, vásárlás. Felhívtam apát, lebeszéltük a kártyát, mondtam neki, hogy álnéven nyomulok, mert a fagyiárus csávó megkérdezte, hogy hívnak, én meg azt mondtam, hogy Elizabet. (Különben magyar nevem van, azzal úgyse megy sokra.)
Még valami Sirincéről: tavaly, mikor volt a világvége, illetve persze előtte, elterjedt, hogy ez egy olyan hely, ahol túl lehet élni a katasztrófát. Természetesen a helyiek nagyot arattak, gondolom az összes szoba totál be volt pótágyazva, így is kitették a falura a megtelt táblát. A poén az egészben az, azon túl persze, hogy a maja naptár nyilvánvalóan tévedett, hogy a végzetes nap előtti este rettentő nagy vihar csapott le a falura, dörgött, villámlott, rohant ki éjjel mindenki a házból, be voltak ijedve hogy nem hogy nem élik túl a világvégét, de ide egy nappal korábban jött. Aztán érdekes lett volna látni az arcukat, mikor lejöttek a faluból... világvége meg sehol!
Délután még egy kör a Kipába , fürdés tengerben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése