Ma kirakták a jövő heti beosztást, dolgozok (leltár...) szombaton is, de mivel amúgy ez majd munkanapnak számít céges időszámítás szerint, ezért ez a 10. bedolgozásom. Mivel a bedolgozást ki kell (kéne) venni szept. 30-ig, ezért fér a nyaralás elé is és utána is még pár nap itthon. Olyan már volt, hogy munkanap után indultam, sőt, másnap mentem dolgozni, de ennyire lazán még nem voltam. (Kivéve egyszer, de az nagyon kivételes volt.) Tavaly is dolgoztam előtte*, bár napom lett volna, de az akkori főnökömnek nem tetszett, hogy kiveszem az egész szeptembert. A mostani meg, mikor szembesült, hogy hány napom van bedolgozva, és még mennyi szabi is mellé, jól kiakadt és behívatott olyan felhanggal, hogy "mondja meg, mikor akar szabadságra menni, mert különben most rögtön kiírom neki az egészet" - no ezt nem a szemebe, csak a hátam mögött, mikor bementem, tök nyugisan kérdezte, hogy mégis akkor most mi van? Tudja, hogy egyszerre veszem ki, de mikor is? Én meg ártatlanul néztem és mondtam neki, hogy hát beírtam a szabadságos papírra, hogy szeptember. (Igaz, akkor még nem négy hetet, mert januárban kiraktak egy papírt, hogy mindenki írja fel, mikor akar nyáron szabadságra menni. Mivel már decemberben befizettük, tudtam a fix időpontokat, kiszámoltam, milyen műszak várható, beírtam, meg mögé még 3 napot. (Kb. 32 órás buszozás után valahogy nem volt kedvem hétfőn éjszakára menni...) Aztán korrigáltam, mikor már látszott, hogy sok bedolgozásom lesz.) Szóval mikor is? Mondom szeptemberben, be is írtam a papírra. Aszongya, hogy írtam be a papírra szeptembert, mikor csak augusztusig volt a táblázat. Mondom, a nevem mellé, hogy szeptember... Muszáj volt feltüntetni, mert még azt hiszik, hogy nem kell szabadság a nyárra és kiadják maguktól keservesen összekuporgatott napjaimat.
Szóval 10 nap pihenő, 10 nap szabadság, még mindig marad 10 szabi. Szeptemberben meg majd csak 30-án dolgozok.
Alig várom. Már csak 7 munkanap...
* Nem túl ideális rögtön munka után menni nyaralni. Most is fáradt vagyok, bár voltam az utóbbi időben még fáradtabb is, és az együtt jár a feszültséggel meg az idegességgel. Jó egy kicsit rápihenni. Nem is kezdek csomagolni sem, csak majd jövő hét után. Bár gondoltam rá, hogy kihajintom a túraszandált a szoba közepére, mondván elkezdtem csomagolni :D
2013. augusztus 23., péntek
2013. augusztus 21., szerda
A Grand is kezdi
Tavaly kiakadtam az Ibuszon, hogy csak egy bőröndöt lehet vinni, ha akarsz másikat, akkor fizess. Na, azért szerencsére ezt nem lépték meg, de akkor is.
Most meg azt olvasni a Grand Tours oldalán, hogy fejenként egy bőrönd, max.. 20 kg. A 20 kg-t értem én, mert szoktam sérvközeli állapotba hozni a sofőröket, pláne hazafelé, jól megpakolva mindennel a motyót. Nekem sem leányálom még húzni sem, Károlynak meg lehozni a szállásról. A taxisofőr is szokott örülni... Itthon már kirakom az ajtó elé és kisebb sporttáskákkal szállítom fel a dolgokat belőle.
Tény, hogy akadnak benne felesleges dolgok, ezért tavaly hazafelé a buszon összeírtam, hogy mi az, ami valóban kell és mennyi. Ennek tudatában gondoltam, hogy majd két kisebb sporttáskával megyek idén, illetve odafelé inkább csak eggyel, hazafelé meg, ha hozunk valami nagyobbat, akkor legyen hova tenni. Nekik akartam jót, mert két kisebb sporttáskát még elhelyezni is könnyebb a csomagtérbe, mint a nagy dög bőröndöt.
Az a baj, hogy a szállások felszereltsége erősen hiányos, én meg már tapasztalt utazó vagyok. Így viszünk magunkkal lavórt mosni, meg vettünk több kisebb ruhaszárító izét, olyat, amit a radiátorra lehet akasztani. Mert az a tapasztalat, hogy nincs rendes ruhaszárító. Két hétre, de még egyre sem viszem ki a megfelelő mennyiségű ruhát, nem olyan nagy dolog mosni. De lehet, hogy az állványok most maradnak és csak ruhaszárító kötelet viszek. Súlycsökkentés céljából írtam fel olyat, hogy csak egy adag tusfürdő-sampont viszek, meg csak egy adag mosóport, aztán majd veszünk kint.
Hát, majd meglátjuk. Csomagolni csak azon a héten kezdek, a jövő héten kötök még biztosítást és kész vagyunk, irány az ismeretlen.

Közjáték
"Most vagyunk a mostban."
Eddig ugyanis csak másolgattam meg mentettem a menthetőt.
Nagy munka ez, a fene vigye el... Pláne a képek beillesztését kell majd elölről kezdeni.
Volt egy másik oldalon egy blogom. (Na jó, nem egy, hanem négy, a két kajásat összevonom, Receptfüzet néven fut majd itt is, a másikat ketten csináltuk, de veszek onnan is recepteket, főleg az általam publikáltakat. A negyedik blog az karaoke gyűjtemény volt, de én se hallgattam, a Te, a sztár-on megtalálható vagyok :D)
Szóval mentek. A recepteket még most is, mert a rendszer csak 50 bejegyzést enged egy nap, és feltételezi, hogy robot vagyok. Nem, csak egy a sok közül, akinek a b13 becsukta a kaput.
Ismerkedek az új rendszerrel, de még nem jöttem rá, hol lehet nem youtube videót beágyazni, szóval bármit, amihez az "embed" kód kell. Valaki mondja meg... Köszi.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)