13. nap - Sirince

Sirince.
A török est után a második legjobb program.
A falu neve többször változott. 40, akkor még görög család alapította, ezért elnevezték Negyveneskének. Aztán persze népesedett a falu, és úgy gondolták, hogy nem akarnak ők oda idegeneket, turistákat, ezért átkeresztelték a falut Csúnyácskának. 1923- ig görögök lakták, akkor volt a Görögországban élő törökök cseréje a Törökországban élő görögökével. Mivel a törökök kevesebben voltak, maradtak üresen álló házak, azokból panziókat csináltak. 1926-ban ellátogatott oda Izmir polgármestere és azt mondta, hogy ez a falu egyáltalán nem csúnyácska és átkeresztelte Aranyoskára, törökül Sirince-re.

A falu valóban egy kis gyöngyszem, vigyáznak is rá, hogy egységes maradjon az arculata, nem lehet például kívülről a ház csak fehér, az ablakok pedig teljesen fából vannak, az ablakpárkány és az ablaktáblák is, mind sötétre pácolt és faragott. Autóval, busszal tilos bemenni, nem is férnének el a sokszor szűk és meredek utcákon.
Egy kis részét jártuk csak be. Először borkóstolóra mentünk. Török gyümölcsbort csak itt, ebben a faluban készítenek, innen származik mind, amit helyben és külföldön kapni lehet. Érdekes, hogy a pálinkát nem ismerik. Szőlőből is készül itt is bor, azzal kezdődött a kóstoló. Fehér és vörös, aztán jöttek a gyümölcsök: birsalma, őszibarack, sárgadinnye, gránátalma (cukor nélkül), szeder és két évig érlelt meggy. Talán ez volt a legfinomabb, majdnem olyan, mint a bonbon meggy, csak az édesebb. Utána kaptunk egy falat kenyeret, amit olivaolaj és gránátalma szirup keverékébe mártottak. Érdekes volt, de finom is. Ez után shoppingolás, macskázás. Egy kis cuki cirmost alig lehetett eltávolítani a bokámtól, mondta is a török idegenvezető, hogy vigyem haza. Ja igen, macska. Azzal indult a nap, szállunk fel a buszra, azt mondja Judit: Ági, a Bondzsi a buszban van! Pont jó helyen voltam, épp felszálltam, de még nem ültem le, mentem elkapni a cuki sziámit. Szerencsére a busz hátsó ülésére ugrott, utóbb gondoltam arra, milyen lett volna az ülés alól előbányászni. Levittem, aztán fel a Yonca lépcsőjén, erre startolt vissza.
De vissza a faluba. Kiscicát is odébb raktam, mehettünk tovább.  Egy keresztény templom megmaradt falait néztük meg, az udvaron meg volt egy Mária szobor egy kút(?) közepén. Lehetett a vízbe dobni pénzt és kívánni, de cseles volt, mert a szobor mögött van egy mélyebb lyuk, abba kell beletalálni. Nekem sikerült, de nem tudtunk rájönni a technikára. Ez után egy igen meredek és néhol csúszós szakasz vezetett le a mecsethez, ide minden megkötés nélkül bemehettünk, nem kellett ezt-azt letakarni, együtt voltunk férfiak és nők, a cipőt persze le kellett venni. Utána értünk a falu főterére, ahol Pongó fogadott, hogy golden retriever létére miért Pongó, az rejtély. Gazdája a gözlemés étterem tulajdonosa. A gözleme egy sós palacsinta szerű étel, amit különböző dolgokkal lehet tölteni, mi túróhoz hasonlító sajttal töltöttet kaptunk, volt benne még petrezselyemzöld és valami spenóthoz hasonlító levél is.  Finom volt. Ez után szabadprogram, séta, vásárlás. Felhívtam apát, lebeszéltük a kártyát, mondtam neki, hogy álnéven nyomulok, mert a fagyiárus csávó megkérdezte, hogy hívnak, én meg azt mondtam, hogy Elizabet. (Különben magyar nevem van, azzal úgyse megy sokra.)

Még valami Sirincéről: tavaly, mikor volt a világvége, illetve persze előtte, elterjedt, hogy ez egy olyan hely, ahol túl lehet élni a katasztrófát. Természetesen a helyiek nagyot arattak, gondolom az összes szoba totál be volt pótágyazva, így is kitették a falura a megtelt táblát. A poén az egészben az, azon túl persze, hogy a maja naptár nyilvánvalóan tévedett, hogy a végzetes nap előtti este rettentő nagy vihar csapott le a falura, dörgött, villámlott, rohant ki éjjel mindenki a házból,  be voltak ijedve  hogy nem hogy nem élik túl a világvégét, de ide egy nappal korábban jött. Aztán érdekes lett volna látni az arcukat, mikor lejöttek a faluból... világvége meg sehol!

Délután még egy kör a Kipába , fürdés  tengerben.

12. nap

Délelőtt ruhapiac. Na, az valami kegyetlen. Judit mondta, hogy nagy területen fekszik, de azt nem  hogy többen vannak, mint Efesosban. A választék meg szinte ugyanaz, mint az itteni bazárban. Azt hittem, változatosabb lesz a kínálat. Elmentünk az egyik utcán valameddig  aztán visszafordultunk és elegünk is lett. Hatalmas mennyiségű áru (főleg férfi póló, na jó, van minden, ne legyek igazságtalan), hatalmas tömeg a szűk utcákon. Láttuk, ennyi elég volt. Aztán este anyának a bazárban vettünk blúzt... Oké, még egyszer bocs mindenkitől, nagy választék volt sok mindenből, de nekem most nem nagyon kellett semmi, így nem is vettünk. Egy valami kellett volna, de az nem volt.

Délután fürödtünk egy jót, és itthon vacsoráztunk, mert mindjárt megyünk haza és még sok kajánk van
Ebédre azért kipróbáltuk a lahmacunt, nagyon finom volt.

11. nap - Török est

Délelőtt bementünk anyával a városba sétálni, végcél a Madár-sziget volt. Most is láttunk nagy hajókat, 4 állt bent, mondjuk a Reflectionhoz képest ketten csak kis ladikok voltak, de nem lehet minden nap karácsony.
Odafele menet egy árusnál láttam képeskönyvet Efesosról, olyat még akartam venni, mert ott nem volt időnk. Kiválasztottam először egy nagyobbat, de mutatta a tag, hogy a kisebb az dupla lapos, egy papír és rajta egy műanyag átlátszó, a papíron fotó volt az adott épületről, az átlátszóra meg rá volt rajzolva, hogy milyen volt eredetiben. Oké, akkor kérem azt is. Na és mennyi? (Csak viszonyításképp: Pamukkaléban 5 líra volt egy vékony, nagy méretű, ami viszont olcsó, mert 1 lírát itthon 123 Ft-ért vettem.) Aszongya a pasi, hogy szeventi. Na most azért nem feltétlen hallok jól,  hogy valami szeventi (70) vagy szeventín (17). Ez utóbbi reális lett volna, az első meg rablás. Kivettem egy huszast, hátha én hallottam rosszul, de ez a mocsok meg elkezd nyúlkálni a pénztárcám felé, és hajtogatja a hetvenet. Ha azt felszorzom, az 8610 Ft! Két könyvért! Anyád. Ezt nem mondtam neki, hanem mondom anyának, mert nála volt a szatyor, hogy add oda neki, ennyiért nem kell. A pasi meg erősködik, én meg egyre mérgesebb lettem. Egy dolog, ha valaki poénos és más, ha erőszakos. Anélkül, hogy mondtam volna árat, magától lement 30- ra. De már nagyon felidegesített  kivettem a nagyobbat, megkérdeztem, ez mennyi. Mondja, hogy 10. Na, az egy korrekt ár, tele van nagy képekkel, szép minőségi cucc, megéri itthoni viszonylatban is az 1230 Ft-ot. Ez ugye kb 4€, máshol ennyiért nem kapni ilyet. Azt kifizettem, de még a huszasból is alig akart visszaadni, mindenképp ránk akarta sózni a másikat is, de mivel nagyon agresszíven nyomult, tűztünk a francba.
A Madár-sziget állítólag látogatható, láttunk is bemenni embereket, de kiderült, hogy (köz)munkások, mert a kapa meg a gereblye jó messze volt tőlük, de nem turisták voltak.
Azért sétának szép út volt.

Délután fürdés.este török est a Karavánszerájban.

Azt olvastuk róla a fórumon, meg Judit is úgy ajánlotta, hogy a spanyol esthez hasonló színvonalú. Mi kétszer voltunk olyanon,  mert az első valóban fantasztikus volt. Másodjára valahogy nem volt meg a varázs, nem alakult ki a közönség és a szereplők közt az a bizonyos plusz összhang, amitől igazán felejthetetlen lesz egy produkció. Először megvolt, azért mentünk másodszor is. Ott a műsor három részből áll: ének, tánc, gitár. A táncosok közt egy világszínvonalú van, a gitáros nagyon jó, az énekes meg... először majdnem Pavarotti szinten énekelt, másodjára ... talán nem volt szomjas. Ha nem is aznap, de eléggé szét volt esve.

A ma esti rendezvény minden tekintetben felülmúlta a spanyolt. (Kivéve, ha Samnak jó napja van.)
Itt előételekből svédasztal volt és a műsor alatt is hoztak még egy tányér ételt. A műsor sokkal összetettebb, változatosabb volt. Először egy lány hegedült, néhány olyan számot, ami a vendégek saját nemzetiségéhez passzol. Magyar táncokat játszott nekünk (Dvorak második?) De volt Theodorakis Sirtakija is a Zorbából. Utána jöttek a táncosok. Csodaszép hímzett ruhákban a nők, nekik főleg ez volt az érdemük, mert a táncuk nem volt olyan virtuóz, mint a fiúké. De amit a srácok produkáltak... csak ámultunk. Nagyon komoly teljesítmény és tudás  volt. Volt két kerengő dervis is. Aztán jött egy hastáncos lány, na ő aztán lenyomott egy önálló műsort, de valami fantasztikus volt. És egy része vicces is, mert felhívott egy csomó pasit a színpadra, leszedette róluk az inget és ott produkáltatta őket. Mutatta, mit kéne csinálni, csípőriszálás és a többi. Régen szórakoztam ilyen jól.
Ez után újra a táncosok jöttek, aztán egy férfi és egy nő énekelt, szintén több nemzet saját számát. Nekünk  a Szóljon hangosan az ének jutott, nagyon élveztük.

 Ezzel sem volt vége, jött még három lány és szintén egy komplett előadásuk volt, hatalmas dobokkal indítottak, aztán hastánc jött és végül megint a dob. Akkora energiájuk volt, maximális erőbedobással csinálták végig. A műsor két és fél órás volt, éjfélre értünk haza.

Nagyon megérte elmenni, óriási élmény volt.

9. nap - Samos

Reggel 7.15-re jött értünk a busz, felvett még pár embert, aztán irány a kikötő. Ott van a török határ, átvilágítós kapuval, a Nikon bizonyítottan fémből van, mert a zsebemben maradt és besípolt a kapu. Némi csellengés a vámmentes, de drága boltban, aztán felszálltunk a hajóra. 9-kor indult, majdnem két órás a menetidő. Nagyon fújt a szél, kellett is a dzseki.

A szigetre lépve újabb határ, de az EU egyetlen előnye, hogy ez gyorsan megy, csak belepillantott az útlevélbe és viszlát.

Görögországban vagyunk!

Sétálgattunk, vettünk ezt-azt, fotózgatás, aztán találtunk egy szuper éttermet, mondjuk nem volt nehéz rábukkanni, mert minden oldalról ott a tábla hogy épp hány méterre van a Garden Taverna.
Az egyik leghangulatosabb, tipikus görög vendéglőbe érkeztünk. Hatalmas gránátalmafa roskadásig tele almával, ennyit egyszerre még nem láttam. A kaja kifogástalan, rendeltünk egy kétszemélyes mix salátát, hármunknak elég is volt, aztán jött anyának egy csirke szuvlaki, Károlynak muszaka, nekem meg végre egy minőségi kalamári.  A mellékhelyiség európai színvonalú, úgyhogy emiatt még egyszer visszamentünk, kértünk egy karamellkrémet meg görögdinnyét, a csaj már úgy köszönt, hogy itt vagyunk újra! Nagyon rendes volt, mert a dinnyét megkaptuk ajándékba. Úgyhogy jó sok Efarisztó, meg Kalimera és Bye-bye! Ha itt nyaralnánk, ez lenne a törzshelyünk.

A sziget különben tipikus bűbájos görög sziget, szép házak, szűk utcák, elszórva macskák. Kivéve egy helyet, van egy állateledeles bolt, ami egyben macskamenhely is.

Du. 5-kor indult vissza a hajó, görög Duty free shopból még zselés cukor meg cukrozott, csokiba mártott narancshéj beszerzése.

Mázli, hogy áttettük hétfőről a kirándulást, mert most volt itt egy akkora hajó, hogy azt mondtam, ilyen nincs. Reflection a neve és nagyobb volt, mint a Madár-sziget. 318 m hosszú, 45 m széles. Hozzávetőlegesen: egy focipálya 110 m hosszú. Elképesztő, gyönyörű, hatalmas.

8. nap

Délelőtt bementünk anyával a bazárba. Jó nagy területen fekszik, de minden bolt színvonalas. Persze mi mást vártunk, itt minden az. A Karavánszeráj udvarában gyönyörű szőnyegek és megfelelő magasságú színpad, kedden este ide jövünk török estre.

Ebédre vettem vékony tésztába tekert csirkehúst, nagyon finom volt.

Délután sétáltunk egy nagyot, ahogy összeadtuk később, oda-vissza simán volt 10 km. Út közben új haverom lett: Deve. Lehetett vele pénzért fotózkodni, de a bácsika hozhatott volna fellépőt vagy létrát a Lidl-ből, mert úgy gondolta, hogy úgy ülök fel a hátára, hogy bakot tart nekem. Aha, aztán meg jó kis gerincsérvet is kap tőlem, nem csak 7 lírát. De cuki állat volt, simogattam meg vakargattam a fejét meg a nyakát. Szóval ő volt Deve. Náthásan magyarul is így hangzik.

Vacsorára mentünk Einsteinhez, már várt minket, még jó, hogy nem lustálkodtuk el az időt. Azzal fogadott, hogy fresh kalamari, aztán Károly is azt kért. Tavukok megvannak, mondtuk is neki, hogy fresh tavuk sis. Nagyon jó fej, csak ne lenne még másnap is ugyanaz a piszkos terítő az asztalon. A kaja már sokkal jobb volt, mint a Kapitány beach-en, de még mindig nem az igazi.

7. nap . Efesos

Efesos.
Mázlijuk a mostani törököknek, hogy az ókori Görögország területének Kis-ázsiai része most az övéké. Efesos nagyon népszerű, szép bevételt hozhat. Az óceánjáró hajók programjában is benne van. Persze vannak nekik saját látványosságaik is, csak azok innen nagyon messze vannak, egyedül Pamukkale van látogatható közelségbe. Pedig Kappadokia, Zelve, Göreme, Derinkuyu is érdekelne, meg persze Isztambul bármikor újra... de most itt vagyunk.

Tehát Efesos. Innen nincs messze.  De másnak sem... elképesztő a tömeg.  Még azt sem mondhatnám hogy kapun belül jobban eloszlik, mert hullámokban érkeztek a népek. Volt, hogy alig volt előttünk valaki, olyankor lehetett fotózni is, máskor meg alig láttuk a romokat.

Amúgy fantasztikus, hatalmas területen terül el és még csak 10%- át tárták fel. A színház elképesztő, sokkal nagyobb az epidauroszinál, 25000 fős volt a nézőtere. Még most is szoktak itt is előadásokat tartani, komolyzenei koncerteket, operaelőadásokat.
Külön öröm volt számunkra a sok cica, pihentek, sétálgattak a romok közt.

Ez után elvittek egy kerámia manufaktúrába. Ott kézzel készített gyönyörü mindenfélét láttunk, de még akciósan is (csak ma, csak nekünk) is nagyon drágák voltak. Legalább a selejtet adták volna olcsóbban. Ugyanis csak a végén derül ki, hogy milyen a tárgy minősége. Megkopogtatják, ha szépen kongó hangot ad, akkor jó, ha csak tompán szól, akkor rossz. Attól még ugyanolyan szép.

Ebéd svédasztalos volt egy étteremben.

Utána megnéztük az ókori világ 7 csodájának egyikét, vagyis ami maradt belőle: másfél oszlop Artemisz templomából.

Délután még volt időnk fürdeni a tengerben,  vacsorára Einsteinnél ettünk tavuk sist. Kalamárit akartunk, de az nem volt, viszont mondta, hogy holnap lesz friss. Tavukból is volt friss, még ott mászkált kettő az asztalok között.

5. nap - Pamukkale

Egész napos program: Pamukkale.
Fél 11 körül érkeztünk a Pam Hotelbe. Ott lehetett fürdeni, ez egy fitness-wellness ötcsillagos szálloda. Vagy elsétálni a közeli mecsetbe.  Mi ez utóbbi mellett döntöttünk, mint kiderült jól, mert több busznyi ember szállta meg azt a pár medencét. A gyógyvíz meg többek közt bőrbetegségekre és nőgyógyászati panaszokra is jó. Hát... ha eddig nem volt, most sem hiányzik.
Svédasztalos ebéd, majd indulás Pamukkaléba. Ott először egy ókori város maradványaihoz érkezünk, Hierapolisba. Mehmettől kimerítő idegenvezetés, mi Pamukkalénál le is léptünk. A területre most kezdenek el odafigyelni, váltogatva lehet csak látogatni, minden nap más részt árasztanak el vízzel, mert hamarosan teljesen elapad. Igen veszélyes a rengeteg ember közt a szúrós köves talajon mászkálni, mezítláb, a kis medencékben meg nem is látni, hova lépsz, így inkább a lábfürdő mellett döntöttünk és úgy ücsörögtünk. Nagyon szép meg különleges, a világon még két helyen van ilyen, a másik a Yellostone parkban. Az nem tudom, mekkora, de Egerszalóknak kell még vagy harmincezer év, hogy ekkora legyen.

Ez után, nehogy termékbemutató nélkül maradjunk, egy ónyx manufaktúrába vittek minket. Nem panaszkodok, valóban érdekes volt és nagyon szép dolgokat csináltak. Az ónyx (onyx?) egy féldrágakő, hasonlít az erezettsége a márványhoz, csakhogy az fény felé fordítva nem látszik át, ez meg igen. Vettem is egy tigrismintás tálat, nem bántam meg, mert kisebb tárgyakat láttunk máshol ajándékboltokban, de ilyet nem.

Este 8- ra értünk haza, előző nap befizettem egy vacsorára a Yoncaba. Finom volt, mindig van egy krémleves, valamilyen hús és köret és nagyon sok féle saláta.

4. nap

De: strandolás.
Ebéd a Kipában, tavuk sis. A tavuk az csirke, a sis meg a nagyobb nyárs, erre nagyobb darab húsokat húznak. Van a cöp sis is, az kicsi pálcikán kis darab husi. Faszénen sütik, hasonló a szuvlakihoz, csak persze nem görögös a fűszerezés.

Mivel sem a vasárnapi városnézéskor, sem tegnap hazafelé Adalandból nem láttunk óceanjárót a kikötőben, valószínűnek tartottam, hogy ma lesz. Anyával bementünk dolmussal a városba. Anya először nem is látta, akkora hajó állt bent, hogy az egész kilátást eltakarta. Hatalmas volt és egy csoda, hogy nem süllyed el...  Silhouette a neve. Mászkáltunk még meg fényképeztünk, nagyon szép a belváros.

3. nap Delfinshow

Fürdéssel indítottunk, az is szuper ezen a parton, hogy gyakan csak hárman vagyunk a vízben.

Délután megvolt az, ami miatt ezt az utat választottam: a delfinek.

13:06-ra legyünk a Dacia szalon előtt. Ez azért érdekes, mert a törökök lazán értelmezik a pontosságot. Ott voltunk persze hamarabb, jött is a busz. Delfinúszáshoz még külön kellett belépőt venni, plusz Károlynak egy karszalagot is, hogy fotózhasson. A show fotózásához nem kellett ez.

A show nem lett volna rossz, ha nincs viszonyítási alapunk. Így a "van még ezen mit dolgozni, de azért jó volt" kategóriába került. Aki még nem látott ilyet, annak nagyon tetszett szerintünk túl sok volt a szöveg, ami alatt a delfinek nem csináltak semmit. Aztán lehetett fényképezkedni velük, ezt kihagytuk, mert lesz majd elég kép az úszás alatt. Ez úgy zajlott, hogy mindenki kapott egy mentőmellényt, én ezek után levegőt alig. Ahelyett, hogy lazított volna, még szorosabbra húzta. Elmagyarázta a tréner gyerek, hogy ha magam előtt keresztezem a karomat akkor majd puszit ad, ha előre nyújtom, akkor vagy táncolunk, mert megáll előttem, megfogom a "kezét" (uszonyát?) és táncolunk illetve az uszony tövét fogva ő háton fekve húz engem körbe. Mármint a delfin. Szerencsére elég kevesen maradtunk erre a programra, körmedencében volt, a szélén kapaszkodtunk és először végigúszott mind a három delfin oda-vissza, végig lehetett simítani őket, aztán sorba jöttünk a fent írt produkciók. Közben a profi fotós is dolgozott, Károly videózott, gyűltek az emlékek. Persze aztán úszás után jó pénzért meg is lehetett venni mindent. Én azt választottam, hogy kettőnk képeit adja ide CD-n. Majd itthon nyomtatunk belőle bármennyit bármikor sokkal olcsóbban.

Ez után következett az, aminek tegnap kellett volna történnie: buszos városnézés. Ugyanis az Adalandos busz akkor indult vissza, amikor a delfinúszás kezdódött: 15:30-kor. Szóltam a pénztárban, azt mondta a csaj, hogy este 6-kor is megy még vissza busz a Yonca felé. Nade ennek az egésznek fél 5-re vége lett, kérdeztük, hogy mi van most? Mondta a csaj, hogy dolmus. Így is tettünk, az 1-el elmentünk annak a végállomásáig, az a körforgalom szökőkúttal, ott átszálltunk a 6-ra, azzal haza. Ez a két járat alaposan végigmegy a főbb nevezetességeknél és sokkal többet látni a városból.

Vacsorázni elmentünk a strandnál lévő étterembe, mert a csávóka olyan szépen előadta, hogy micsoda változatos kajákat lehet ott enni. Mi Károllyal tintahallal indítottunk, de krumplit külön kellett hozzá kérni. És még így is olyan kevés volt, hogy gyerekadagnak is szégyen. Anya rántott csirkemellet evett, ehhez járt némi krumpli. Nem volt rossz, de kevés volt és drága.

2. nap - vasárnap

Ami tegnapról kimaradt:
Azért ez egy jó hely, találkoztunk a munkásosztály több tagjával is. Ketten a megbeszélésen is részt vettek, a sziámi itt is lakik. Bondzsi.

Mai program (a továbbiakban prg.)
reggeli beszerzése. A kenyér valami elképesztően zseniális.
Aztán délelőtt fürdés, délután ingyenes buszos városnézés. Itt azért van értelme, nem egy Sarti méretű hely. Persze aki ott akar falusétálni, hát tegye.

folyt. köv.

(este)

Reggel sétáltunk egy nagyot, elmentünk  Long Beach-en a mólóig meg vissza, ez jó 4 km. Csak a Long Beach bejáratáig 800 m a Yoncatól a távolság, szóval a katalógus 600 métere valahogy nem stimmel. A  Captain Beach meg közelebb van csak arról az itteni idegenvezetőtől hallottunk, mindenhol a Long vagy Ladies Beach-ről van szó. De a Captain sokkal jobb, reggeli után elmentünk felderíteni a terepet arra is, mert a Long egyáltalán nem tetszett. Nagyon hosszú szakaszon vannak a fizetős napágyak, és az ugyan tiszta rész, de nagyon zsúfolt. Van egy kis rész valahol középtájon, ahol nincs semmi, de az nagyon gondozatlan és már nagyon messze is van.

Szóval a Captain Beachre fogunk járni, de ma nagyon elmászkáltuk az időt, anyával is elmentünk a Long Beach-en addig, ahol van egy büfé és a 6-os dolmus végállomása. Ott vettünk elvitelre egy klassz szendvicset. Tavuk döner.
A dolmusszal haza is jöttünk.

Aztán jött a naaagy, ingyenes városnézés. Nohát ebből csak az volt a városnézés, hogy megálltunk egy kilátónál, meg buszból láttuk a kikötőt meg a nagy bazárt. Amúgy egy ajándékboltban voltunk tea és lokumkóstolón, persze vásárlással egybekötve, aztán elrángattak egy bőrkabátboltba divatbemutatóra és vásárlásra.  Nagyon szép cuccok voltak, de nem a mi pénztárcánknak valók. Ja, igen valakinek azért lesz innen kabátja ma este, csak ő nem pénzzel fizet érte...

Ez után, már csak hármasban elsétáltunk a Kipához. Ez egy jó nagy bevásárlóközpont üzletekkel és egy nagy teszkószerűséggel Itt azért rendesen arcunkba tolták az igazságot. Akkora választék volt több olyan dologból... Pl. az itthon is kapható nagyon ismert márkás pudingporból nem ám csak az étcsokis volt az extra... pisztáciás, pisztáciás csokoládés, csokoládés kókuszos, banános is volt, meg még jó pár féle... (utóbb megnéztem, és nem ott készítik, ahonnan a mienket hozzák, ez a gyár Izmirben van.)
Más felől viszont hagyományos terméket meg nem árultak. Teát is  a bazárban vettünk, oda egyelőre csak abba a boltba mentünk, kávéjuk is csak tán kétféle török volt.

Ott vacsoráztunk egy gyorsétteremben, de akkora zaj volt, hogy oda nem megyünk többet. Lehet étteremben enni a Captain Beach-en, a tulaj nagyon kedvesen kiselőadást tartott, de jó lesz, mert van normál kajája is anyának  meg sea food nekünk. Na igen, ha Sartin vagy Paralián lennénk, már két adag tintahalkarika bement volna.

Úton és első nap

Még úton vagyunk, most jön fel a nap. A táj teljesen olyan, mintha Görögországbal lennénk. Olajfák, pínea fenyők, füge, az út is úgy kanyarog, mint Sarti felé a Halkidikin. Még az Athosz is stimmel, itt is hegy látszik az Égei-tenger túlsó partján. Csak a feliratok vannak törökül, meg ha Sartira mennénk, már ott volnánk. De még kb. 3 óra út áll előttünk.

Itteni idő szerint dél lett, mire elfoglalhattuk a szobákat... volna de a miénk nem volt takarítva. De legalább -talán- rendesebben felmostak. Egyéb problem, hogy a négy Flair székből csak három van abból egy törött. A török szerint ez no problem, há'jóvan, még jó, hogy csak ketten vagyunk. Az erkélyt nem lehet kulcsra zárni.azt holnap kicserélik. Mármint a zárat. Nem az erkélyt.

Elindultunk délután felmérni a terepet. Bolt, meg ilyesmi. Út közben leszólított minket Jimmy (mi lehet a neve?) hogy nála fizessük be a fakultatív programokat. Ugyanaz minden, mint amit a mi idegenvezetőnk ajánl majd este csak nála minden olcsóbb. Persze csak nekünk. Nagyon jó fej, de valószínűleg hazudik. Ha nem is mindenben, de abban tuti, mikor megdícsérte angol tudásomat. Viszont biztos nem ugyanaz a program, mert más napokon indul. Emiatt biztos, hogy ugyanaz a minőség is? Inkább nem kockáztatunk.

A program aztán így áll össze: holnap ingyenes városnézés délután. Jövő hét hétfő: delfin show szerda: Pamukkale péntek: Efesos következő hétfő vasárnap: Samos kedd: török est csütörtök: Sirince. Közbe még szerdán ruhapiac, pénteken zöldség-gyümölcs.

A szállás amúgy nem rossz, pláne, hogy négy személyes az apartman és ketten vagyunk, így van külön nappali-konyha és hálószoba. A fürdőszoba is jó nagy. Mármint apartman viszonylatban.

Amit viszont kihangsúlyozhattak volna, hogy valahonnan mindig szól a helyi disco, hozzunk füldugót. Még jó, hogy van. Ma este meg úgyse kell altatni.

Békacomb

Rendeltünk rántott békacombot, felrakom ide is, mert vannak már itt extra kaják, de a törököknél ilyen valószínűleg nem lesz.