2013. július 29., hétfő

Az IBUSZ-szal csak indokolt esetben

2012. Szept. 4, kedd 18:23
Azért foglaltunk náluk, mert jó ajánlatuk volt, akciósan tavaly, és jó helyen van az apartman is.
Az is oké volt, hogy a buszjegyet többféleképpen számolták, olcsóbb volt, mint a Grandos, de a kéthetes felárral ugyanannyi, ez így oké.  Az már kevésbé tetszett, hogy először 4 eFt volt a konkrét ülőhely foglalás, aztán mondták, hogy akikkel szerződtek, azok vissza mondták, más céggel utaztatnak, lehet, hogy ott más lesz. Más is lett, 5 eFt. Na jó, még belefér, nekem kell a konkrét hely, bár a Grandnál ez csak 3 eFt.

Most kissé kiakadtam, mert mert mentem a részvételi jegyért, erre előadja a csaj, hogy a buszba csak egy bőröndöt lehet bepakolni, ha van kettő, a másodikért plusz 500 Ft-t kel fizetni. És a bőrönd is csak 20 kg lehet. Na, álljatok neki mérlegelni, mit gondolnak ezek elindulunk két hétre önellátóan egy övtáskával?
Úgyhogy bepakoltam  a nagy bőröndöt, pedig egy kisebbet és egy sporttáskát akartam. Viszont ügyes voltam, hagyok itthon dolgokat és nincs kinyitva a szélesíthető cippzáras rész. Meg vettünk kis helyen elférő spéci törülközőt, sokat számít az is. 

De az IBUSZ-szal legközelebb nagyon megfontoltan megyünk, ha végképp nincs más út.  Jövőre mindenképp Grandos utunk lesz.

És most is tuti jó lesz, már csak kettőt kell dolgozni.

Csak azért írtam meg ezeket, hogy ha más is velük kapcsolatban gondolkodik, akkor kérdezősködjön.


ÉLJEN SARTI!!! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése